Társkereső közösségi oldal

Tükör által Homályosan...
2012-07-15 20:31:25
Hiszem, hogy minden ember aki ideig-óráig része az életünknek akkor és ott tükröt tart elénk. Sokszor csorba, sokszor torz, de mindenképpen tükrözõdése annak akik akkor, adott pillanatban mi magunk vagyunk. Amit adunk, vagy adni tudunk magunkból.
Remek önismereti dolog felfedezni a másik reakciójában a sajátunkat és tudni kezelni, vagy ami még jobb változtatni rajta.
Sokat gondolkodom azon, hogy ilyenkor hol van az a pont amikor már feladom magam és hátrányomra, vagy káromra változom. Persze amikor az ember nagyon akar valakit hajlamos azt hinni, hogy a kedvéért ez is meg az is menni fog és sajnos sokszor már csak késõn jövök rá, hogy magamnak hazudtam a legnagyobbat, amikor a kedvéért azt hittem menni fog.
Kicsit hasonlatos ez ahhoz, mint amikor egy elsõ, vak-randira megy az ember lánya :)
Pl. én a hétköznapokban sportosan öltözködöm, kényelmesen, praktikusan, vagy nevezzük bár akárhogy... Persze idõnként jól esik dögösen kicsípni magam, sminket vinni fel, bizsukat hordani, de nem ez a jellemzõ egy egyszerû keddi napon :)
Amikor elsõ randira megyek többször igyekszem a férfi által sugalmazott stílust magamra ölteni és végtelenül figyelni akár a legapróbb részletre is, hiszen tetszeni szeretnék. (Van-e nõ, aki nem? :) )
Ugyanakkor hazafelé a kocsiban mindig rá kell jöjjek ez nem én voltam. Egyszer egy férfi barátom azt mondta, ne legyen emiatt lelkiismeret-furdalásom (bár nem is ez a jó szó rá) , hiszen valójában mindenkinek kellemetlen a reggeli szájszaga (hacsak ki nem "szökött" fogat mosni és / vagy nem tart rágót az éjjeli szekrényén) mégsem ezzel nyitjuk az ismerkedést elsõ lépésben.
Szóval amikor kezdõdik egymás megismerése helytelen-e, ha be-be szúrunk egy-két realitást, vagy hagyni kell, hogy egy esetleg homályos, torz tükörben lásson meg a másik?
Az az igazság, hogy sokszor kaptam már sikító-frászt az "imádok utazni, színházba, moziba járni" és hogy a klasszikus se maradjon ki "beszélgetni egy jó pohár száraz vörös mellett" regektõl.
Javítsatok ki, ha tévedek, de andalogni, mondjuk az olasz tengerparton egy kellemes parton elfogyasztott vacsora után, amikor a háttérbõl kellemes bossanova szól szinte bárkivel kellemes lehet, márcsak a "díszlet" miatt is, és nyilván ha mindig mindenki színházba járna (AMIT IMÁD), nem zárnának be annyi teátrumot anyagi okok miatt. Én is szeretek színházba járni, és szeretném a gyerekeimben is elültetni az erre való igényt, de még így sem több ez évente 8-10 esténél. Ha ezt is és a mondjuk 2 utazást ( a mai gazdaság helyzettel kalkulálva - és akkor lehet sokat is saccoltam) összeadjuk sem több évente 24 napról beszélünk. Mi van a maradék 341 napban?
Munka, hajtás csekktõl csekkeig, lakáshitel (a szerencsésebbjének), gyermeknevelés. Ezért én sokkal jobban örülnék a ködösítés helyett valami gyakorlatias, felelõsségteljes bemutatkozásnak, hiszen magam is ezt teszem, dacolva a veszéllyel, hogy a másik megfutamodik, de az egyik mottóm az életben : a legyen egyértelmû, ami nyilvánvaló :)
Jó lenne "színrõl-színre" látni végre...

Te hogy vagy ezzel? ;)